Abonyi Árpád: A vörös Regina epub
|
Részlet az eKönyvből:
Elindultam a közelben levő patakhoz, hogy megmosdjam. A csavargó hullája ugyanúgy hevert ott a parton, mint tegnap. Azonban a legyek már dongni kezdték s meztelen, szőrös mellén kiütköztek a zöldesbarna hullafoltok. Igen ronda volt... és bár kótyafejű teremtménye volt az Úristennek, mégsem mutatkozott rá érdemesnek, hogy vesződjek vele és eltemessem. Csúffá tette volna a szegény kis vöröst, ha ideje maradt volna erre a gyalázatra, amire kiütközött állatiassága ösztönözte. Bár hiszen igaz, hogy az ilyen féleszű teremtmény cselekedeteit, dolgait másképen kell megítélni, mint az enmagunkét, - de az is igaz, hogy az elkövetett gazságot hiábavaló a féleszűséggel mentegetni. Szegény Regina baja azzal nem lett volna kisebb, hogy egy féleszű ember bestialitásának esett áldozatul. Ennélfogva biz én nem fáradok vele, hogy eltemessem. Elég lesz, ha útnak indítom innen, - ne ütközzék a leány szemébe, ha fölébred, - a transzferálást végezze el a víz. A patak itt elég mély és elég sebes, majd eltransz-fe¬rálja valamerre, ahová akarja, - mi gondom rá? Eképen cselekedtem tehát és belerúgtam a hullát a vízbe. Alé!... mehet...
A patak sebes sodra azonnal elkapta és vitte. Néhány perc mulva már eltűnt szemem elől ez a rondaság.

Hasonló termékek